A vállalkozást két magyar magánszemély, apa és fia alapította 2002 áprilisában.
Az apa már korábban is nagy kereskedelmi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel
rendelkezett, s ezt igyekezett fiával - aki a társaság ügyvezetője - megosztani,
illetve tovább hasznosítani.
Az alapítók úgy gondolták, a nagy konkurenciaharc ellenére a Szombathely
belvárosában épített műszaki kisáruházuk piacképes lesz, áruválasztékával,
árszínvonalával egyre szélesebb vevőkört hódít majd meg.
Az elképzelések realitását bizonyítja, hogy kezdetben kereskedelmi
tevékenységük Szombathelyre és Vas megyére korlátozódott, ma
pedig már nemcsak a nyugat-dunántúli területen, de az ország
távolabbi részében is vannak üzleti partnereik.
150 négyzetméteres, korszerű üzlethelyiségben, belső parkolóval
várják a vásárlókat. Cégek, vállalkozások, intézmények és viszonteladók
mellett természetesen a lakossági igényeket is igyekeznek kielégíteni,
árukészletük összetételében ezt is figyelembe vették. Sőt, kereskedelmi
profiljukat szerviz tevékenységgel is kiegészítették.
Árukészletük sokrétű és sokfajta, forgalmaznak kéziszerszámokat, kisgépeket,
kenőanyagokat, levegőtechnikai berendezéseket, gépeket, ipari kellékeket,
járműalkatrészeket, kerékpárokat és vegyi anyagokat egyaránt. A készletben
megtalálhatók nemzetközi hírű és kevésbé ismert márkák is.
A partnerekkel való kapcsolattartás az ügyvezető kezében összpontosul,
amelynek eredményeként olyan nagy cégeket is megrendelőik között
tudhatnak, mint a szombathelyi Falco Rt, a Vasi Volán Rt., a
MÁV Vasjármű Kft, vagy éppen a szolnoki cukorgyár és járműjavító.
Az ügyvezető igazgató munkáját két, szakmailag jól felkészült
alkalmazott segíti.